Pass-port projekt
2012. április 20.
A szegedi Maszk Egyesület és a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház európai uniós támogatással kötött újabb hosszú távú színházi együttműködést.

A Pass-port projektben az idei évben három színházi előadás születik: egy a vajdasági/szerbiai életről és viszonyokról, egy a magyarországiról Szegedre és a régióra fókuszálva; a két produkció keresztmetszeteként pedig létrejön egy harmadik előadás is, amelynek segítségével további értelmezési síkok nyílnak meg. A darabokat a Régi Zsinagóga tavaszi és őszi programjában és a nyári THEALTER fesztiválon láthatja a közönség, Szabadkán pedig a KDSZ tűzi őket műsorra.
A Factory Creative Studio Pro Bono támogatás keretében készítette el a Pass-port projekt weboldalát, mely a passport.kosztolanyi.org címen érhető el. A két nyelven (magyar és szerb) publikált website lehetőséget teremt az előadássorozattal kapcsolatos legfrissebb hírek, információk elolvasására, sőt ezen felül egy interaktív fórum keretében olyan beszélgetéseknek biztosít platformot, melyek akár az előadás tematikájára is hatással lehetnek. A fórumban egy gyors regisztrációt követően bárki szabadon kifejtheti véleményét egy adott témában vagy bekapcsolódhat már elindult beszélgetésekbe.

Konferencia Szent-Györgyi Albert tiszteletére
2012. március 20.
Kilenc Nobel-díjjal kitüntetett kutatót is várnak a 2012. március 22-én, csütörtökön kezdődő nagyszabású konferenciára, amelyet Szegeden rendeznek meg abból az alkalomból, hogy 75 éve kapott Nobel-díjat Szent-Györgyi Albert.

A Szegedi Tudományegyetem közel ezerfős konferenciáján a tudományos élet legjobbjai vesznek részt.
Az, hogy a konferenciára a meghívást kilenc Nobel-díjas is elfogadta, felbecsülhetetlen jelentőséggel bír – nyilatkozta a Magyar Távirati Irodának Varró András, a Szegedi Tudományegyetem tudományos és innovációs rektorhelyettese. A szekcióüléseken a Nobel-díjjal kitüntetett kutatókéhoz hasonló jelentőségű eredményekről egyeztetnek a világ minden pontjáról érkező résztvevők. Közöttük a szervezők óvatos becslése szerint legalább 10-15 olyan nemzetközi rangú kutató is jelen lesz, aki bármikor megkaphatja a Nobel-díjat.
Hegyi Péter, a konferencia főtitkára hozzátette: Magyarországon jelen pillanatban is dolgoznak olyan vezető kutatók, akik eredményeikkel megérdemelnék a legrangosabb elismerést. Sikerüket támogathatja, hogy a tudománytörténeti jelentőségű esemény az országra irányítja a nemzetközi tudományos élet figyelmét.

A konferencia legnagyobb nyilvánosság előtt zajló programjának keretében 27 kiválasztott – Kiskunfélegyházáról, Kiskunhalasról, Makóról, Orosházáról, Szegedről és Zentáról is érkező – fiatal fogja bemutatni a Nobel-díjas kutatókat. A Fiatalok Fórumát több mint 600 középiskolás és további meghívott vendégek kísérheti majd figyelemmel.
Ezt követően igazi interjúhelyzetben, az őket leginkább foglalkoztató kérdéseket tehetik fel a Nobel-díjas kutatóknak.
A Factory Creative Studio számára nagyon nagy megtiszteltetés, hogy cégünk készíthette el a konferencia honlapját. Bár az elmúlt tizenegy esztendőben mindig is elsődleges célunk volt a tehetségek felkutatása és gondozása, nem reméltük, hogy ilyen, a magyar és szegedi tudományos élet számára egyaránt felemelő esemény mellé állhatunk oda úgy, hogy ProBono támogatottjaink között tudhatunk egy olyan rendezvényt, amely Szeged, a Szegedi Tudományegyetem, Magyarország, és a hazai tudományos élet jó hírét viszi szerte a világban.
A Factory Creative Studio a konferencia ezüst fokozatú támogatója.

Új Ad Sales weboldal a Sony Pictures-nek: megújított struktúra, frissebb tartalom
2011. december 14.
Tavaly készült el a Sony Pictures Television Networks európai részlege számára az a flash microsite,
amely az online területen hirdetőket célozza meg. Az oldal célja az,
hogy bemutassa az SPT csatornákat, műsorbeosztását, célközönségét – ezáltal segítve a hirdetők tájékozódását.

Az elmúlt egy évben számos változás történt: új csatornák indultak, növekedett a csatornák nézettsége, ezért meg kellett újítani az kezdőlap struktúráját és frissíteni kellett az oldal tartalmát is.
A főoldal megújításában a feladat az volt, hogy olyan új dizájnt alakítsunk ki, amely megőrzi az eredetivel való folyamatosságát, mindemellett dinamikusan bővíthetővé teszi az oldalt, további új csatornák egyszerű felvitelét lehetővé téve.
Három koncepciót dolgoztunk ki az ügyfél számára, amelyből a jelenleg az oldalon látható változatot valósította meg - ez látványos, ugyanakkor áttekinthető módon mutatja be a csatornákat: az főoldal kitölti a teljes oldalszélességet, illetve a csatorna screenek annak függvényében méreteződnek át, hogy mekkora a bönégészőablak mérete. Ezzel a megoldással nemcsak a csatornák bővíthetőségének problémáját sikerült megoldani, hanem a felhasználói élmény egységesítését is: minden felhasználóhoz ugyanazok az információk jutnak el, attól függetlenül, hogy milyen felbontású és minőségű monitoron nézi a weboldalt.

Elkészült az idei Desiré fesztivál honlapja
2011. november 29.
Harmadik alkalommal rendezi meg a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház a Desiré Cental Station 2011 – EAST –nemzetközi-regionális kortárs színházi fesztivált 2011. november 26. és december 2. között. A fesztivál nyitóelőadása a kanadai Les Sages Fous The Orphan Circus című darabja. A fesztiválon mások mellett fellép a japán Min Tanaka, két előadással képviselteti magát Pintér Béla és Társulata (Budapest), a közönség láthatja a prágai Teatr Novogo Fronta valamint a fesztivált rendező Kosztolányi Dezső Színház előadását is.

A Desiré Central Station 2011 – East kommunikációs partnere a Factory Creative Studio. Cégünk készítette a fesztivál három nyelvű – szerb, magyar, angol – honlapját is.

Garnier Fructis Men Facebook játék
2011. szeptember 28.
Újabb sikeres projektet zártunk a L'Oréal Magyarország Kft.-vel. A Garnier Hungary Facebook oldalának elindulása óta a legjelentősebb online közösségi kampány a Fructis Men termékeket promotáló Facebook oldal, online játék és bannerkampány együttese. A koncepció kreatívjainak kidolgozásáért és megvalósításáért a Factory Creative Studio felelt.

A koncepció magját egy autóversenyzős flashjáték képezi, amelynek mindkét részét sikeresen teljesíteni kell ahhoz, hogy a játékos regisztrálhasson a fődíjért. A fődíj egy F3-as autó vezetése október 15-én a Nürburgringen. A játék a Garnier Hungary Facebook oldalán keresztül érhető el, amelyet ugyancsak mi készítettünk.

Az online termékpromóciót egy SMS-játék egészíti ki, amelynek lebonyolításáról a Publicis Magyarország gondoskodik. A projekt során szorosan együttműködtünk a Garnier International és a Publicis párizsi központjával.

Startapro.hu a Sanomának
2011. augusztus 29.
2011. márciusában nyertük el a Sanoma Media Zrt. tenderén a startapro.hu portál felújítási munkálatait. A négyhónapos projekt során készítettük el a kód felújítási munkálatokat és a teljes felhasználói és a hirdetési adatbázis migrálását.

A projekt során a Sanoma DPO által kért Yii keretrendszert használtuk MySQL adatbázissal. Az átállás során - a klasszikus apróhirdetési funkciók elkészítése mellett - átalakítottuk a portál fizetési rendszerét az addig használt credit alapúról azonnali termék fizetésre, és új elemként bevezettük a kereskedelmi partnerek kezelését is. Az új portál augusztus végi átadása óta tovább folyik a közös munka, elsősorban a kereskedelmi partnerek számára készültek új funkciók (XML áttöltés lehetősége), de emellett a saját terveink alapján alakítottuk át a listaoldali attribútum szűrő felületet is.

A Factory tervezi a Da Vinci Learning arculatát
2011. július 05.
Ferdinand Habsburg, a berlini központú Da Vinci Learning televíziós csatorna tulajdonos-ügyvezetője látogatott hétfőn Szegedre, a Factory Creative Studioba, hogy aláírja azt a megbízást, amely a Da Vinci Learning onair, offair és online kreatív arculati fejlesztését, a teljes online média jelenlét megalkotását foglalja magába.

A Da Vinci Learning oktatási és ismeretterjesztő csatorna 15 országban – főleg Közép-Kelet-Európában – érhető el, Magyarországon minden nagy kábeltelevíziós hálózatnál és műholdon is sugározzák adásait.

A Factory nemzetközi tenderen nyerte el a megbízást, amellyel kapcsolatban Ferdinand Habsburg elmondta: a szegedi ügynökségnél egy helyen van jelen a kreativitás és az informatikai tudás, amelyhez mindemellett a mozgóképes tartalmak világhálós megjelenítésében szerzett tapasztalat is társul.

Ferdinand Habsburg a Da Vinci arculatáról beszél
A Da Vinci Learning oktatási és ismeretterjesztő csatorna 15 országban – főleg Közép-Kelet-Európában – érhető el, Magyarországon minden nagy kábeltelevíziós hálózatnál és műholdon is sugározzák adásait.
Hétfőn megfeszített munka folyt a Factorynál
A Factory nemzetközi tenderen nyerte el a megbízást, amellyel kapcsolatban Ferdinand Habsburg elmondta: a szegedi ügynökségnél egy helyen van jelen a kreativitás és az informatikai tudás, amelyhez mindemellett a mozgóképes tartalmak világhálós megjelenítésében szerzett tapasztalat is társul.
Stand up - reggeli feladatkiosztás a szegedi ügynökségnél. Ferdinand Habsburgnak Fábián Zsolt ügyvezető és kreatív igazgató tolmácsol
A szerződés aláírásával a Factory eddigi egyik legnagyobb és legizgalmasabb megbízását kapta, és ezzel tovább erősítheti pozícióját a broadcast-piacon: ebben az esztendőben ez a harmadik olyan projekt, amely televíziós csatornák arculattervezését illetve az ehhez kapcsolódó munkákat foglalja magába.
Nurmi 2011 - arculat, logó, weboldal a Yarának
2011. június 01.
A finn Yara Suomi Oy műtrágya-gyártó cég 2011. augusztus 11-én rendezi meg Nurmi 2011 elnevezésű rendezvényét a finn tejtermelő farmerek számára.
A Yara mellett 3 fő kiállító műtrágyagyártó cég közel 3.000 mezőgazdát vár a főváros Helsinkitől 500 kilométerre található Ylivieska melletti mezőre. Finnország 13.000 tejtermelő gazdájának 60%-az ország középterületein, a rendezvény 200 km-es körzetében él.
A Factory tervezte a rendezvény arculatát és logóját, illetve a rendezvényt promotáló flash weboldalt. Az oldalra látogatók elolvashatják a Nurmi 2011-hez kapcsolódó híreket, programokat, videókat és galériákat nézegethetnek.
A távolról érkezőknek segítséget nyújt az oldalba épített térkép is, amin pontosan meg lehet tervezni az autóval történő utazást is.
Hogy a várakozással teli pillanatok is kellemesen teljenek, a Factory flash játékot is készített, amelyben traktorral kell elkapni a Yara feliratú műtrágya-zsákokat, és minél nagyobb területet betrágyázni. www.nurmi2011.fi/game
A Factory végzi a startlap.hu újrafejlesztését
2011. május 24.
A szegedi Factory Creative Studio Kft. integrált kommunikációs ügynökség és szoftverfejlesztő vállalat nyerte a Sanoma Media Budapest Újmédia-divíziója által 2010 őszén kiírt tendert a startlap.hu újrafejlesztésére PHP YII keretrendszer használatával. A nemzetközi fejlesztésekben tapasztalattal rendelkező, nagy terhelésű webhelyek programozásában is jártas cégek közül a Factory pályázata bizonyult a legjobbnak. A Sanoma Media Budapest három nagy tendert írt ki, ezek közül korábban a Startapro megújítását is a Factory nyerte el.
A Startlap a magyar web egyik leglátogatottabb médiája, nyitóoldalán naponta 560 ezren fordulnak meg, 2 milliónál is több oldalletöltést generálva*.
(*Forrás: Medián WebAudit 2011. február napi átlag)

3D microsite
2011. május 10.
A német AXN HD csatorna május elején indította el új műsorait, az AXN 3D Uncut-ot és az Animax 3D Play'd-et, amelyek az legújabb 3D technológiákkal készülnek, és megtekintésükhöz 3D-s szemüveg szükséges.
http://www.axntv.de/3d
A két műsor kifejezetten a 3D világ rajongói számára nyújt kellemes kikapcsolódást.
Az AXN 3D Uncut a 3D mozi rajongóinak interjúkkal és mozi-trailerekkel nyújt bepillantást a színfalak mögé, az Animax 3D Play'd pedig a kifejezetten 3D-s számítógépes játékok imádóit célozza meg a legújabb játékok, trendek és események bemutatásával.
A műsorok beharangozásához a Factory készítette a nyereményjátékkal kiegészített microsite-ot, amelyen a műsorokhoz és az új 3D szolgáltatáshoz kapcsolódó összes fontos információ mellett egy 3D-s trailert is megtekinthet az odalátogató, a legszerencsésebb pedig egy Sony Vaio laptopot nyerhet.
Az oldal promócióját egy flash teaserrel is megtámogattuk.
3D szemüvegeket fel!

ÁSZF